A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az egyetemi szintű színészoktatást lenyúlta Vidnyánszky Attila, de aki nem ragaszkodik a diplomához, az választhatja az eddig is népszerű tanodákat vagy az SZFE átalakítása ellen tiltakozó tanárokból alakuló egyesület majdani képzését.
„Kihez jártál? Ki volt a mestered? Ebben a szakmában ez az első kérdés, amit felteszünk egymásnak, és a válasz alapján be is tudjuk határolni, hogy ki milyen képzést kapott” – mondja Bánfalvy Ágnes színművész, aki 2007 óta foglalkozik színészképzéssel a nevét viselő Bánfalvy Stúdióban.
A 2020 után Magyarországon diplomázó színészek körében már nem biztos, hogy ennek a kérdésnek bármiféle jelentősége lesz. Miután Vidnyánszky Attila megszerezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetését is,
aki diplomás színész akar lenni és Magyarországon akar tanulni, az csak olyan intézménybe járhat, amelyet a Nemzeti Színház igazgatója irányít.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.