Ma találkozik Prágában a cseh kormányfővel Orbán Viktor, aki ottani sajtóértesülések szerint abba a katonairepülőgép-gyárba is ellátogat, amely várhatóan 51 százalékban magyar tulajdonba kerül. Prágában úgy tudják, hogy az utolsó pillanatokig kérdéses volt, sikerül-e nyélbe ütni az üzletet, amelyről pedig már tavaly júniusban úgy látszott: sínen van.
Nem csak kávézik a cseh miniszterelnökkel Orbán, egy magasröptű téma is előkerül
A két kormányfő sok tekintetben "lelki társ": például Andrej Babis éppúgy populista lózungokkal mozgatja szavazóit, mint Orbán Viktor. Most a repülőgépgyártás is összehozta őket.
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Az afrikaiak kétszer is hátrányból álltak fel.
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat” – hogyan lett egy dán hippiből buddhista láma?
Mint sok kortársa, kezdetben Ole Nydahl is a pszichedelikumokban kereste a megvilágosodás útját, aztán egy találkozás örökre megváltoztatta az életét.
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.