„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Ahol csak tud, spórolni kénytelen a budapesti közlekedésszervező cég, melynek új vezetője, Walter Katalin politikai csörtékről, fővárosi beruházásokról és az önbecsülés visszaszerzéséről is beszélt a HVG-nek.
HVG: Mekkora bevételkiesésre számítanak az idén a fővárosi tömegközlekedésben?
Walter Katalin: Nagyon nehéz megmondani, mi lesz, én lennék a legboldogabb, ha tudnám; modellezünk, számolunk, elemzünk folyamatosan. Tavaly 28 milliárd forint volt a bevételkiesés. Ennek kis hányada – 2,5 milliárd – a szociálpolitikai menetdíj-támogatás csökkenése, legnagyobb része a menetdíjbevétel-kiesés. Ezen belül
a bérletbevételek mintegy 15 milliárddal csökkentek.
2021-ben, ahol lehet, csökkenteni kell a költségeket és növelni a hatékonyságot.
HVG: Hol van erre mód?
W. K.: Ahogy a BKV, úgy a BKK is nullaszázalékos emelési ajánlattal megy neki a bértárgyalásoknak, egész egyszerűen nem enged mást a járvány, a válság és a megszorítások együttes hatása. A beruházásokat is alaposan átnézzük, felállítunk egy prioritási listát. A működés fenntartása az elsődleges, ugyanakkor látni kell, hogy a BKK 10 éves, számtalan fontos rendszerelem mostanra elavult.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.