Baksa-Soós János, Január Herceg a képzelettel játszott, a fantázia volt a munkaeszköze
A szeptember 25-én elhunyt művész saját világot kerekített magának, fizikailag Berlinben lakott, spirituálisan a saját univerzumában.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az ellenzéki előválasztáshoz kapcsolódó tematikus készletből kellett ihletet merítenie: tarolás, finomkodás, előzés, kipukkanás, bukás.
Napok óta a híres Európa Kiadó-dalt, az Elmentek a fiúkat hallgatom újra meg újra. Több oka is van, nyilván az is, hogy elment Baksa Soós János, Január Herceg is, megy egyre el egy nagyon szabad generáció, “Elmentek a fiúk, de itt maradt az idő. Rövid kis pihenő a zűrzavarban.”
Ez még az előző hét, szombat, de az idő összevissza jár, a zűrzavar hirtelen távolabbra kerül, egy kertben vagyok, Január nővérénél, Veránál, valamikor a kétezres évek elején (nincs idő!), és János a furcsa gitárján valami furcsa zenét játszik, és a hajában madártollak, és a házfalon űri képek (nincs űr!), benne lényekkel (nincs távolság közöttünk!), és annyira nagy rend, amit érzek ebben az emlékben, hogy az az időtlenségével tisztára söpri egy pillanatra (órákra! napokra!) körülöttem a világot.
A szeptember 25-én elhunyt művész saját világot kerekített magának, fizikailag Berlinben lakott, spirituálisan a saját univerzumában.
Aztán a kipukkanás, vissza a realitásba, állok sorba, kedden, az utolsó napon, mikor még szavazhatok. És ekkor van bennem utoljára erős az érzés, hogy a másfajta fiúkat sikerülhet elzavarni.
A találkozó azonban egyelőre nem jött össze, mivel a neki szánt csomagot otthon hagyták, ezért vissza kellett menniük Székesfehérvárra.
Első látásra semmi gyanús nem volt a hagyományos indiai édességben.