Fekete-Győr András: Fifty-fifty, hogy megyek vagy maradok

11 perc

2021.10.06. 04:30

Még a héten megtarthatják a bizalmi szavazást a Momentumban arról, hogy Fekete-Győr András maradjon-e az elnök vagy sem. Dobrev Klárát biztosan nem fogja támogatni a Momentum, vagy Karácsony Gergely, vagy Márki-Zay Péter mögé állnak be. A tartózkodás sem kizárt, de erről a pártnak kell döntenie. Mindkét jelölt visszalépésének van hátulütője – mondta Fekete-Győr András a hvg360-nak adott interjúban.

hvg360: Bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, miután 3,4 százalékot ért el a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Miért nem mondott le a pártelnökségről egy ilyen eredmény után?

Fekete-Győr András: Mi abban hiszünk, hogy Magyarország nem lehet egy következmények nélküli ország, a Momentum pedig nem lehet egy következmények nélküli párt. Tavaly nyáron kétéves mandátummal bízott meg a küldöttgyűlés, azzal a céllal, hogy vezessem a Momentumot a magyar Országgyűlésbe és kormányra.

Most, háromnegyed távon az a felelősségteljes hozzáállás, ha az ember nem bedobja a gyeplőt a lovak közé, hagyva káoszba torkollni a pártot, hanem felajánlja a lemondását annak a testületnek, akitől a megbízását kapta. Ők jogosultak eldönteni, hogy velem szeretnék-e folytatni a munkát, vagy esetleg valaki mással.

hvg360: Hány százalék kellett volna ahhoz, hogy ne csak felajánlja a lemondását, de le is mondjon?

F-Gy. A.: Nem volt meghatározva olyan miniszterelnök-jelölti eredmény, amelynek egyenes következménye a lemondás. Rosszul menedzseltük a várakozásokat, ennél jobb eredményt vártak a társaim, joggal. Ilyenkor pedig az ember felajánlja a lemondását, és nem elmenekül a felelősség elől.

hvg360: A lemondás elmenekülés lett volna?

F-Gy. A.: Az előválasztási eredményeink sokfélék. Vannak sikereink és kudarcaink. Egy felelősségteljes, a párt érdekeit szem előtt tartó vezető nem hagyja pácban a saját közösségét, és megadja a lehetőséget, hogy közösen reflektáljunk a helyzetre és hogy a felhatalmazók maguk döntsék el, szeretnének-e folytatást vagy sem.

Én egyszerre vagyok egy pártnak az elnöke és voltam a miniszterelnök-jelöltje, és nagyon büszke vagyok arra a 15 jelöltünkre, akik nyerni tudtak. Szerettük volna, ha még több helyen tud győzni az új politikai generáció, ezért van bennünk keserű szájíz. Az biztossá vált, hogy a Momentumnak lesz egy szemmel látható, meghatározó frakciója az Országgyűlésben.

hvg360: Mikor lesz a bizalmi szavazás?

F-Gy. A.: Minden bizonnyal még ezen a héten.