Kijött a rendelet: az ünnepnapokon nincs járványkorlátozás

1 perc

2021.10.21. 06:43

Ezeken az eseményeken „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni.”

A kormány szerda este közzétette: az október 22-i és 23-i megemlékezéseken, valamint a mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos állami, önkormányzati és a vallási közösségek által megtartott rendezvényeken nem kell alkalmazni az egyébként veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket.

Ezek az események tehát „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni”. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűléseket is korlátozás nélkül meg lehet tartani. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője éppen szerdán hívta fel a figyelmet,  hogy ismét érdemes lenne maszkot viselni a zárt helyeken és a tömegközlekedési eszközökön, mind az oltottak, mind az oltatlanok számára.

Ez a távolságtartás nélküli, de szabadtéri megmozdulásokra nem vonatkozott ugyan, ám Rusvay Miklós virológus az ATV-ben figyelmeztetett: a Békemeneten való részvétel kockázatos is lehet, mivel Romániából is hívnak oda résztvevőket, ahol köztudottan kritikus a járványhelyzet.