„Magyarországon megjelent az új hofizmus, megint összekacsintunk a politikai viccek fölött”

A közösségi média és az aktivizmus egymásra talált, a Facebooktól a TikTokig egyre több internetező és influencer foglal állást társadalmi kérdésekben, a klímaaktivizmustól kezdve a család az család kampányig. Amíg azonban társadalmi ügyekhez könnyen, a politikai kérdésekhez annál nehezebben csatlakozik az, aki nem vájtfülűként követi az eseményeket, a szórakoztató és kereskedelmi média ugyanis csak hellyel-közzel vállalkozik arra, hogy a szétzilált politikai összképet valahogyan megjelenítse. Hermann Veronika, az ELTE médiatanszékének adjunktusa szerint az elmúlt évtizedben visszafelé mutató folyamat jellemzi a mainstream médiát:

megjelent az új hofizmus, egyfajta összekacsintós cinikusság, hogy a politikáról csak úgy beszélünk közönség előtt, hogy allegóriákba csomagoljuk.

Keresni kell a szabad levegőt

Bár nem a humoristák az egyetlen csoportja a szórakoztatóiparnak, amelyik hozzá mer nyúlni a politikai témákhoz, az tény, hogy Hofi Géza óta Magyarországon hagyománya van annak, hogy a mai nevén stand-up comedyre egyfajta közéleti szelepként tekintsünk.

Litkai Gergely a hvg360-on futó Duma Aktuál műsorában

Reviczky Zsolt

Litkai Gergely, a Dumaszínház és a hvg360-on futó Duma Aktuál humoristája szerint mióta az identitásalapú politika népszerű lett, a stand-up szinte kénytelen politikai témákkal foglalkozni Magyarországon. Ahogy mondja,

a lusta politikusok módszere, hogy nem megoldásokat, hanem identitás-építőkockákat adnak, a humoristáknak pedig természetes reakciója, hogy a szélsőséges, irracionális képeket megkérdőjelezik.

Szerinte nincs olyan humorista Magyarországon, aki legalább egy-egy kiszólás erejéig ne keresne olyan referenciapontokat, amelyek a politikához köthetők. És persze ott vannak az aktuális hírekre reflektáló műfajok, mint a Duma Aktuál, vagy a Showder Klub, ahol ha a hírek politikai jellegűek, az előadások is óhatatlanul azok lesznek – teszi hozzá.

Ezek a hatások természetesen a közönséget és annak hozzáállását is formálták, mondja Litkai. A stand-up világszerte elindult egy olyan irányba, hogy alapvetően komoly dolgokról beszél, majd a végén feloldja a feszültségeket. A humoristák felelőssége ezek után, hogy a közéleti dolgokra úgy hívják fel a figyelmet, hogy közben meg is nevettetik a nézőt. Szerinte a stand-up azért maradt jó kapcsolódási pont az emberekkel, mert a humoristáknak kötelességük konzekvens és független értékrendet képviselni, és közvetlenül büntetheti őket a közönség, ha hiteltelenek. „Ha ezt nem kapják meg a hallgatók, megtehetik, hogy nem jönnek el megnézni, ennyire egyszerű.”

Litkai szerint az emberek a szabad levegőt értékelik a humorban: ahogy mondja,

sokat számít a közönségnek, hogy elmehetnek valahova, ahol politikai szankciók vagy a lojális poénok után járó előnyök nélkül lehet beszélni a közéletről, hiszen a rendszerváltás után ezt már kezdték megszokni.

Duma Aktuál: Akkor most Mészáros Lőrinc exfelesége sugar mami?

Az ország leggazdagabb emberének újraházasodása után, az előző felesége is új párt talált. De vajon megkérdezték a HR-osztályt a LifeTV-ben, mielőtt a csatorna tulajdonosa és műsorvezetője összejött? És mi a közös Mészáros Lőrincben és Joshi Bharatban? A Duma Aktuál megfejtette.

Azt természetesen Hermann Veronika is leszögezi, hogy sokkal színesebb a médiapaletta és a légkör most, mint 30-40 évvel ezelőtt volt, de uralkodó elemként jelenik meg, hogy a politikai témákat leginkább szatirikusan közelíti meg az, aki egyáltalán vállalkozik erre. Ugyanis bár mérni nehezen lehet, az legalább ennyire látszik, hogy „a biztonság kedvéért” több tartalomgyártó is elzárkózik a közéleti kérdések feltevésétől.

Persze az is más, ahogy ma a szórakoztató médiát fogyasztjuk. Hermann Veronika szerint generációs szakadék alakult ki: míg a fiataloknál már megfigyelhető a „Facebook-exodus” jelenség, és egyre inkább az Instagram és a TikTok felé orientálódnak, addig az idősebb generációk jobb esetben a Facebookon, rosszabb esetben viszont még mindig csak a hagyományos médiacsatornákon keresztül találkoznak a világgal. A szakember állítja, becslések szerint továbbra is rendkívül alacsony azoknak az aránya, akik rendszeresen hozzáférnek az internetes tartalmakhoz,

és a társadalom 40 százaléka még mindig elsődlegesen nyomtatott sajtót és tévéműsorokat fogyaszt.

A különböző médiafogyasztási szokásoknak ugyanúgy megvannak a maguk előnyei és hátrányai, mondja Hermann. Míg a globális platformok sokkal ellenállóbbak a politikai befolyásnak, az algoritmusok csak a felhasználónak szimpatikus dolgokat mutatják, így nagyon könnyen el lehet szigetelődni a világtól, és buborékban létezni. Ezzel szemben a hagyományos szórakoztató médiát mára nagyban átszőtték az állami, illetve az annak ellenpólusaként működő politikai befolyások, és a kereskedelmi tartalmakban is megjelennek Magyarország ideológiai alapállapotai.

Kétélű kard

A közismert személyiségek politikai állásfoglalásáról még az ellenzéki előválasztás nyomán írtunk bővebben a hvg360-on. A celebek és a politikai szereplők emberekkel ápolt kapcsolatának kulcsmozzanata az érzelmi kötődés: nem véletlen, hogy a 2000-s évek óta egyre népszerűbb kampánymódszer lett a szórakoztató és kulturális világból ismert sztárok népszerűségének becsatornázása egy-egy jelölt mögé. A jelenség viszont kétélű kard, és ez részben megmagyarázza azt is, miért nem tolják a nézők arcába a hírességek a számukra akár fontos ügyeket sem: ugyan a politikusok és a mainstream közéleti szereplők is jótékony figyelmet kaphatnak a szerepvállalásért, előbbinek elbagatellizálhatja az imidzsét, utóbbitól pedig a könnyű témákhoz szokott rajongótábor fordulhat el, ha karakteridegen megnyilvánulásokat tesz.

Mit nyer Karácsony és Dobrev a neki kampányoló celebekkel?

Az ellenzéki előválasztáson csak két jelölt kampányol közéleti szereplőkkel, őket is gondosan megválogatva: míg a Fidesznél a jóvá lett "rosszfiúk" is beleférnek, Karácsonyék nagyon óvatosak, hogy kiket állítanak a soraikba, előnyben részesítve az értelmiséget és a magaskultúrát. De vajon ez döntő egy kampányban?

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne próbálnák kiaknázni a politikusok a szórakoztató médiára irányuló figyelmet, jóllehet az olyan eseményeken, mint Rogán Antal és Gaál Cecíilia idétlenkedése a TV2 Mr. és Mrs. című páros vetélkedőjében már jócskán túlléptünk. Amíg a politikai kultúrában minden a kommunikáció és az imázsépítés köré épül, és a politikai szereplők a közösségi médián és a sajtóban tett megnyilvánulásaikat grammra mérik ki, a szórakoztatóipari megjelenés új csatornák nyitása mellett arra is lehetőséget kínál, hogy emberi mivoltukat is felszínre hozzák a politikusok. Hermann szerint viszont ez is inkább csak az ellenzéki oldalon jellemző: ahogy fogalmaz,

minél komolyabban veszi komolyan magát egy rezsim, annál kevésbé engedi meg magának a humort. Az illiberális imidzsnek nem része az irónia.

Ezzel szemben példaként megemlíti, hogy a 90-es években még futott Magyarországon az Uborka című politikai bábkabaré, amelybe olykor még a politikusok maguk is elmentek, hogy a róluk mintázott groteszk figurákkal érzékeltessék, veszik a lapot.

„Ha én meg tudom találni magam a politikában, bárki más is meg tudja”

Amíg azonban a hagyományos kereskedelmi csatornák komoly kockázatokat vállalnak egy-egy politikai figura megjelenítésével, a digitális és közösségi médiás tartalomgyártók, akiknek a közönsége a személyükhöz ragaszkodik, már sokkal szabadabban mutathatnak be politikusokat.

„Ez egy adok-kapok játék” – állítja Osváth Zsolt, egykori reality-szereplő, a közel 200 ezer feliratkozóval rendelkező ZSHOW Time YouTube-csatorna műsorvezetője. Osváth a megszokottabb YouTube-influenszer tartalmak mellett az ellenzéki előválasztás idején minden miniszterelnök-jelölttel interjúzott, többüket pedig kampányeseményeken is követte. Szerinte a politikusok tisztában vannak azzal, hogy egy olyan platformon, ahol a követőket a száraz politikai témák nem érdeklik, eljuthatnak a billegő és neutrális szavazókhoz is, de mindennek van egy árnyoldala. Amíg a tévé- és sajtószereplések során megszokott keretek között játszanak, egy könnyebbnek tűnő platformon hasonló súlya van annak, hogy az akár bulvárosabb, személyesebb kérdésekre milyen választ tudnak adni. Egy politika iránt nem érdeklődő nézőnek sokat elárulhat egy politikusról a reakciója, amikor szokatlan kérdésekkel találkozik – állítja.

Osváth tisztában van azzal, hogy a tartalomgyártó oldaláról is vannak kockázatok, ő is megkapta a kommentelőktől és a műsoraira reagáló kormányközeli sajtóorgánumoktól, hogy „Gyurcsány-simogató”, és „Soros György pénzeli”. Bár megérti, hogy a politikai beszélgetések meglepték a közönségét, szerinte sokaknál elindult egy gondolkodási folyamat, ez pedig megerősítette, hogy szükség van a nehezebb témákra is, hogy ugyan könnyedebb tálalásban, de mindenkihez eljussanak.

Osváth állítása szerint akkor kezdett el érdeklődni a politikai-közéleti ügyek iránt, amikor az LMBTQ-közösség tagjaként a bőrén kezdte érezni a jogainak csorbulását, kiváltképp a gyermekvállalás ellehetetlenítését. Mivel azonban nem kellett a kereskedelmi média kereteinek, vagy bármilyen főnöknek megfelelnie, megjelenítette a témákat a csatornáján – állítása szerint ekkor vált személyes ügyből felelősségvállalássá a munkája.

Pedig ez egyáltalán nem hirdetőbarát dolog, több megbízástól is elestem azért, mert ellenzéki politikával foglalkozom. De a végső cél ennél sokkal nagyobb.

Hasonlóan Litkai Gergely magyarázatához, aki szerint a humoristáktól hitelességet kérnek a nézők, elvárásként Osváth is mindössze annyit érez, hogy önazonosnak kell maradnia. „Mindenkinek joga van oldalt választani, de nem veszítheti el önmagát, és nem nézheti szemellenzővel azt sem, amit a neki szimpatikus oldal csinál.” Bár nem kötelezi semmi a pártatlansághoz, feltesz olyan kérdéseket is, amit "Orbán Viktor nem kapna meg a Kossuth rádióban", és az ellenzékbe is beleállt, amikor a Jobbik megszavazta a melegellenes törvényt, vagy éppen Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter „Mónika Show-t játszott az előválasztáson”.

A youtuber úgy látja, hogy ha ő, aki nem értette és visszataszítónak találta a politikát, meg tudta találni a saját fogáspontjait, ez bárkinek sikerülhet, és a szórakoztató tartalmak mellett megjelenő politikai kérdések pont ezt segítik. Azt viszont nem várja el, hogy ez törvényszerűen megtörténjen:

vannak, akiket egyszerűen ez hidegen hagy, vagy kiszolgáltatottságból nem tehetik meg, hogy politizálnak. De az biztos, hogy a közösségi média szerepe jócskán felértékelődött a hazai politikában, és Márki-Zay Péter sem jutott volna el eddig, ha az interneten nem éri el a laikusokat is.