A tornáról influenzára hivatkozva visszalépett, majd napokig tanácskoztak a férjével, mitévők legyenek. Larry ráhagyta a döntést, hozzátéve, hogy bármi is legyen az, ő támogatja. Akkoriban az USA jelentős részén még bűncselekménynek számított az abortusz, még akkor is, ha a fogantatás erőszak vagy vérfertőzés eredménye volt, de szerencsére Kaliforniában nem, márpedig ők ott éltek. A jelenleg érvényben lévő liberális szabályozás, amelyet Mississippiben éppen el akarnak törölni, csak két évvel később látott napvilágot.
Billie Jean King: Nekem szerencsére lehetett törvényes abortuszom
Saját tapasztata alapján a női tenisz korábbi világelső versenyzője úgy gondolja, hiba volna, ha Mississippi államban engednék megszigorítani a terhességmegszakítást. Billie Jean King a Washington Post címoldalán megjelent írásban vallja meg: 1971-ben, 27 évesen a világranglista élén szembesült a kérdéssel, éspedig a pályán, miután verseny közben majdnem összeesett.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.