Kezdenek felpörögni Áder János alapítványának cégei
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány önálló üzletágakba, így önálló gazdasági társaságokba szervezi minden bevételtermelő tevékenységét.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány önálló üzletágakba, így önálló gazdasági társaságokba szervezi minden bevételtermelő tevékenységét.
Billentyűzetet adhatnak a kutyáiknak azok, akik arra számítanak, hogy a családtagnak tekintett kedvencük szólni akar hozzájuk. A jelenséget tudósok is kutatják, az eredmények egyelőre vitathatók.
A parlamentbe jutása után alig hét évvel a brit konzervatívok élére került Kemi Badenoch nem bánja, hogy provokatív személyiség.
A Saxo Bank elemzői, ahogy minden évben, most is a lehető legrosszabb eshetőséget is figyelembe véve jósoltak a jövő évre. Fantáziájukban az Nvidia mindent elsöprő szárnyalása, az OPEC bukása, a kínai gazdaság visszapattanása, a biotechnológia nagy ugrása alakíthatják majd a világgazdaságot 2025-ben.
A brit professzor szerint az EU egyre kevésbé tűri az autokratákat.
Nem éri meg huszadik születésnapját az Ügyfélkapu. A 2005 tavaszán indult állami elektronikus azonosító rendszer helyét átveszi az Ügyfélkapu+, illetve jövőállóbb megoldásként a digitális állampolgári rendszer. Az átmenet békés, de nem mindenki számára egyértelmű. Segítünk.
A baloldal segítette Donald Trumpot naggyá tenni – mondta a Zeit Online-nak adott interjúban Dani Rodrik, a Harvard közgazdászprofesszora. Beszélt a rossz globalizációról, a vámtarifákról és a jobbról jövő veszélyről.