Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Sokaknak kellett hirtelen megtanulniuk a munkahelyükön kívül dolgozni, és ez komoly feladat elé állította a háztartásokat. Ugyanakkor immár számos digitális eszköz segít átlátni a káoszt.
„Rá kellett döbbennem: a korábban kifejezetten tágasnak vélt, több mint 80 négyzetméteres lakásom valójában egy szűkös lyuk. Mármint akkor, ha nemcsak otthonként, hanem két felnőtt ember két különálló irodájaként, két iskolás gyerek osztálytermeként, kondi- és moziteremként, esetenként kocsmaként vagy játszótérként is funkcionálnia kell egyszerre” – foglalja össze milliók friss tapasztalatát egy budapesti értelmiségi szülő.
A koronavírus-járvány következtében tömegek kényszerültek a négy fal közé, ahol immár nemcsak lakni, de – egyebek mellett – dolgozni is kénytelenek voltak. Persze azok még a szerencsésebbek közé tartoztak, akik ezt egyáltalán megtehették, ám ettől nem lett könnyebb a családi napirendek egyeztetése.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.