Azonnali riadót fújt az emberiség számára az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) az utóbbi hét évben készített legátfogóbb tanulmányában. Az emberi tevékenység példátlanul és több tekintetben visszafordíthatatlanul változtatta meg az éghajlatot – áll az ENSZ jelentésében. A XIX. század második fele óta a bolygó felszínén mért átlaghőmérséklet csaknem 1,1 Celsius-fokkal emelkedett, és 2040-re a felmelegedés mértéke valamennyi forgatókönyv szerint eléri a másfél fokot, de valószínűbb, hogy ez már 2034-ben megtörténik.
Indokolt-e világvége-hangulatot kelteni klímaügyben a tudósok megállapításai nyomán?
A 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett nemzetközi klímavédelmi szervezet új jelentése szerint az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy megállítsuk a felmelegedést, különben katasztrofális következmények jöhetnek. A sajtó hajlamos mindezt szenzációhajhász módon tálalni, de még ekkor is van igazság abban, amit ír.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
„Ebben a helyzetben nem tehettünk mást” – Magyar Péter reagált Feledy Botond felmentésére
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.