Apa, anya, gyerekek, nincs más – a Békemenetről és a „gyermekvédelmi” népszavazásról forgatott a Vice
A videóban elhangzik, hogy Magyarországon ugyanazon a napon tartanak országgyűlési választásokat és népszavazást a „gyermekvédelemről.”
Magyarországon forgatott a Vice videós csapata, akik ellátogattak többek közt a március 15-i Békemenetre is. Az anyagot ma, csütörtökön adták ki, „miért menekül ez a közösség Magyarországról” címmel.
A videóban ugyanis nem csupán a Békemenetről van szó: ahogy a riporter, Ben Hunte elmondja, Magyarországon április 3-án tartják az újabb országgyűlési választásokat és ugyanezen napon lehet majd leadni a voksokat a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson is. Majd pedig kitér rá, hogy a referendumban melegellenes passzusok vannak.
Hunte megemlíti azt is, hogy Orbán Viktor 12 éve van hatalmon, az ellenzék most azonban egységesen lép fel ellene. Emellett arra is kitér, hogy míg az EU egyáltalán nem nézi jó szemmel a kormány „gyermekvédelmi” törvényét, addig Orbánt minta egyáltalán nem érdekelné, mit szól mindehhez Brüsszel.
A riporter a legjelentősebb magyarországi LMBT-szervezethez, a Háttér Társasághoz is ellátogatott. Itt Dudits Lucával, a társaság ügyvivőjével beszélgetett, aki arról számolt be, hogy a törvény óta még több atrocitás éri a Magyarországon élő homoszexuálisokat. Dudits emellett beszélt arról is, hogy a népszavazáshoz kapcsolódó kérdések manipulatívak. A riporter kérdésére, hogy miért egy napon tartják a választásokat és a népszavazást, az ügyvivő azt mondta: elképzelhető, hogy a kormányoldal így próbálja mozgósítani saját táborát.
A videóba a mi hazánkos Dúró Dóra könyvdarálása is belefért.