Wall Street Journal – Horthy és a magyar zsidóság
Ha Magyarország még mindig küszködik azzal, miként dolgozza fel a holokausztot, akkor ennek részben az az oka, hogy igen bonyolult a történet, változó politikai szövetségekkel, szörnyű erőszakkal és időnként rendkívüli hőstettekkel. Ezzel tért vissza riportútjáról Jonathan Eig, aki azért látogatott el a magyar fővárosba, mivel most látott napvilágot az Economist volt tudósítójának, Adam LeBornak a könyve, Budapest végnapjai címmel.
A kötet szerzője igen árnyaltan ítéli meg Horthy szerepét. Úgy látja, hogy a kormányzó nem volt náci, nem gyűlölte a zsidókat, de megvetéssel tekintett rájuk, ennek intenzitása azonban időről időre váltakozott. De aligha lehet dicséretnek venni azt a megfogalmazást, hogy a politikus antiszemitizmusa nem ugyanaz volt, mint Hitleré.
Nála szinte mindent a területi revízió igénye határozott meg, és döntéseibe bizonyosan belejátszott a zsidóellenesség. A keresztény-nemzeti gondolatot hirdette, célja a zsidó befolyás és „szellem” kiirtása volt. Egyre elnyomóbb törvényeket hozott és az évtizedek során megerősödtek a zsidóellenes érzelmek. Ezzel együtt a német megszállás idején Budapest volt Európában a legnagyobb városi zsidó népesség otthona.
A közösség joggal hihette, hogy át tudja vészelni a náci kampányt. Amikor már összegyűjtötték vidéken a zsidókat, a főváros a Casablanca című filmre emlékeztetett. De a vége az lett, hogy nagyjából 550 ezret megöltek közülük. Dúlt az ármány, a kémkedés, az árulás.
A tudósítással egybekötött kritika azt tartja a regény legfőbb erényének, hogy igen árnyaltan mutatja be az emberi részleteket. Nemcsak azokat lehet megismerni általa, akiknek a cipői a Duna-parton maradtak, hanem azokat is, akik belelőtték őket a folyóba, illetve akik próbálták megállítani az öldöklést, valamint akiknek a ki nem mondott belegyezése lehetővé tette a gyilkosságokat.
Der Standard – Elég lenne megnézni Magyarország példáját
Jan-Werner Müller arra figyelmeztet, hogy az amerikai elnök állami eszközökkel gyengíti az ellenzéket, annak azonban komolyabban kellene vennie az autoriter veszélyt. A Princetoni Egyetem politológiaprofesszora elismeri: még őt is meglepte, milyen tempót diktál az elnök és milyen brutálisan lép fel a tekintélyuralom megteremtése céljával.
Így most az egész USA-demokráciát éri fenyegetés, csak nem tankok vonulnak fel az utcákon, hanem a hatalom módszeresen igyekszik alávágni az ellenzéknek. Arra a kérdésre, hogy egy ország mikortól tekinthető autokráciának, a válasz az, hogy ehhez elég megnézni Magyarország példáját, ahol már nem lehetséges szabad és tisztességes választás.
