Egy új kitűző rögtön megmondja, kit környékez a koronavírus
A kockázatos helyeken dolgozók könnyen meg tudják majd állapítani, mennyire voltak kitéve koronavírus-fertőzésnek.
A kockázatos helyeken dolgozók könnyen meg tudják majd állapítani, mennyire voltak kitéve koronavírus-fertőzésnek.
Bár túl vagyunk az első tavaszi fagyokon, nem lehetünk biztosak benne, hogy erre a szezonra elhárult a veszély. Jó tanácsaink kezdő és gyakorlottabb kertészeknek ahhoz, hogy növényeink túléljék a zord tavaszi napokat is.
Kezdeti szakaszában van még az amerikai elnök új vámháborúja, de lehet, hogy az végül közelebb hozza egymáshoz az utóbbi időben szintén paprikás hangulatban egymásnak üzengető és egymást vámolgató Európai Uniót és Kínát. De egyelőre az is benne van a pakliban, hogy az ázsiai nagyhatalom közös gondolkodás helyett egyszerűen Európára önti az Amerikából kiszorulóban lévő termékeit, megfojtva a kontinens termelőit.
A Fidesz egy éve támadja sikertelenül Magyar Pétert különböző témákban, most viszont a korábbiakhoz képest is erőteljesebb kampányt indított: Kollár Kinga ugyanis egy olyan témakörben tett vitatható kijelentést, amit a kormánypártok évek óta kiemelten kezelnek. A következő hetekben arra kaphatunk választ, hogy eredményes lehet-e egy Magyar Péter-ellenes kampány, vagy a Tisza-szavazókat mindennél jobban összekovácsolja a kormány leváltásának ígérete.
Az USA éppen most számolja fel a jó hírét, és nagy a veszélye annak, hogy ha mindenki rossz irányba megy, abból igen komoly krízis lehet – állapította meg Clemens Fuest tekintélyes német közgazdász.
Míg zajlik a vita, hogy a kormány végre rendbe rakja vagy éppen romba dönti a közösségi közlekedést, Tiborcz István érdekeltsége az állami tulajdonból megszerzett vasúti fuvarozócég után egy olyan buszos vállalkozásba is bevásárolta magát, amelynek Lázár János reformjai nyithatnak most új piacot.
Van még esélye egy demokratikus Romániának? Amerika még nem fordult át tekintélyuralomba, de hanyatlik a liberális demokrácia. A raktárakban és a szállításban dolgozó munkások lesznek a Trump-féle sokkterápia első áldozatai. A sajtószabadság múlik azon, fennmarad-e a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió. Témák és vélemények a világsajtóból.