Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Asselborn, aki doyennek számít a maga szakterületén, miután 16 éve irányítja a nagyhercegség diplomáciáját, egyszerűen nem fogja fel, miként süllyedhetett ilyen mélyre Oroszország. Vlagyimir Putyin elnököt szörnyetegnek nevezi, aki terrorista módszereket alkalmaz. Pont úgy jár el, mint az Iszlám Állam. Egyszerűen iszonyatos, hogy egy ilyen nagy ország elnöke gyerekeket, asszonyokat kényszerít menekülésre, amikor bombázza és megöli őket. Erre már nincsenek is szavak – mondta az interjúban a külügyminiszter.
Ugyanakkor Moszkva lejjebb csavarta a céljait, de mivel Putyin az Putyin: május 9-ére, a győzelem napjára mindenképpen be akar mutatni valamilyen trófeát, ez pedig alighanem a Donyecki-medence felszabadítása lesz. Valószínűleg ezt adja el sikerként, no meg, Mariupolt és a Krímhez vezető szárazföldi folyosót. De ehhez a körzet úgy fog kinézni, mint a 2. világháború idején. Végtelen lesz a szenvedés, jóllehet semmi ok sincs rá.