Horn Gábor: Közös méregpoharunkat kiittuk, de tovább kell lépni

A traumafeldolgozás időszakában vagyunk mindannyian, akik csalódva konstatáltuk a választási eredményt. Értelmezni, magyarázni igyekszünk az elkeserítő valót, hátha tanulhatunk belőle. Ennek reményében bátorkodom a “gyászmunka-dolgozatok” sorát bővíteni alábbi gondolataimmal.

Az őszi előválasztás, ha nem is kormányváltó hangulatban, de az ellenzéki siker halovány reményében zajlott, a vártnál jóval nagyobb részvétellel. Ez volt az elmúlt 12 év egyetlen olyan időszaka, amikor az ellenzéknek sikerült elérni végre azt, hogy róla szóljon néhány hónapig a politikai közbeszéd, hogy hozzá kelljen igazodnia a Fidesz kommunikációjának. (Nem túl szellemes, de jellemző próbálkozás volt a kormánypárt ellenzékellenes aláírásgyűjtési kezdeményezése, amely azután észrevétlenül tűnt el a semmiben.)

Ennek a tavaly őszi sikernek fontos része volt a mindenkit – magát a győztest is – meglepő miniszterelnök-jelölti választás eredménye, miközben az eredményhez vezető út már jelezhette a szinte törvényszerűen bekövetkező problémákat is. A semmiből jövő győztes, Márki-Zay Péter az első pillanattól nem élvezhette a hatpárti együttműködés bizalmát, s ez akkor is drámai problémákat jelzett előre, ha a bizalmatlanság faktora különböző mértékű volt is.

Az elutasítás leginkább a Jobbik, és így Jakab Péter pártelnök részéről volt a legnyilvánvalóbb. A háttérben részben érzékelhető személyi konfliktusok állhattak, részben pedig az a kihívás, amit MZP megjelenése a hasonló társadalmi csoportokat célzó, jobbközépre húzódó Jobbik számára jelentett.

Tóta W.: Két csőcselék

Napsugaras szüreti időszakát éli az elemzés, az okoskodás. Egy-egy igaznak tűnő félmondatot emel fel a siratókórus, lehet számolni a lájkokat estig. Például hogy Orbán érti a néplelket. Hogy az ellenzék bezzeg nem érti. És mi van, ha a néplélek téved? Mi van, ha a néplélek ostoba, mint a segg? Vélemény.