Korát megelőzve foglalkozott a családi sors örökségével a Szondi-teszt legendás atyja
8 perc
2022.06.17. 17:00
Szondi Lipót pszichoanalitikus sok tekintetben a saját veszteségét, apjához fűződő viszonyát dolgozta át alkotó módon Fjodor Dosztojevszkij irodalmi munkásságának elemzésén keresztül. Később ennek tapasztalatait formálta általános lélektani elméletté, melynek segítségével mások is megjárhatják ezeket a helyreállító, önteremtő utakat.
Vajon miért ragadták meg az orosz író regényei a magyar pszichoanalitikust annyira, hogy elkezdett foglalkozni a manapság transzgenerációs hatásnak nevezett jelenség kutatásával?
A jelentős alkotásokra – kiváltképp művészi alkotásokra – gyakran használjuk az „inspirált” vagy „ihletett” jelzőt, ami arra utal, hogy a műből kiérződik: az alkotóját mélyen megérintette valami, és az alkotásból kiviláglik ennek a megrendítő hatásnak a jelenléte. De vajon tetten érhető-e ilyen személyes ihletettség a tudományos kreativitás területén is? Honnan származik az ösztönzés arra, hogy egy kutató akár az egész életét is egyetlen adott terület fáradhatatlan vizsgálatának szentelje, ami sokszor jár akár megpróbáltatásokkal, lemondással, sőt időnként szenvedésekkel is?
Vannak olyan tudományos életművek, ahol a pszichobiográfiai megközelítés (vagyis a szerzőről és a szerzőtől fentmaradt dokumentumok pszichológiai elemzése) segítségével lehetséges kimutatni bizonyos összefüggéseket, rádöbbentve minket arra, mennyire igaza volt a dán filozófusnak, az egzisztencializmust megalapító Søren Kierkegaardnak, amikor azt írta, hogy „minden lényegi megismerés az egzisztenciára vonatkozik, vagy más szavakkal: csak az a lényegi megismerés, melyet lényegi kapcsolat fűz az egzisztenciához… Tehát egy egzisztáló szellem az, amely érdeklődik az igazság iránt, mégpedig azért, mert egzisztálni akar benne.” Vagyis a valódi tudás sosem közömbös az azt megszerző ember létezése szempontjából, mert önmagát találja meg benne.
