Már nem vár kínzás az újabb magyar űrhajósjelöltre, de a centrifugát ő sem úszhatja meg

Fizikai és egészségügyi felméréssel folytatódik a következő hónapokban a leendő magyar űrhajós kiválasztása. A jelölt 2024-ben a HUNOR program keretében juthat fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Majdnem ötezerből mára huszonhat aspiráns maradt, rájuk még számos vizsgálat, teszt, majd a végső kiválasztottakra houstoni kiképzés vár, ám egy dologban biztosak lehetnek: ezek a megpróbáltatások távolról sem lesznek olyan kemények, mint amilyenekkel az első űrhajósokat gyötörték.

Ha ez sikerül, irány a NASA: egy pécsi orvos lehet a következő magyar űrhajós

Schlégl Ádám (képünkön) tucatnyi jelentkezőt legyőzve jutott oda, amiről a legtöbben álmodni sem mernek: ő az egyik olyan űrhajósjelölt, aki ha sikerrel veszi az elkövetkező akadályokat is, elutazhat az ISS-re.

Az űrutazás hajnalán, az 1950-es évek végén az orvosok legalapvetőbb kérdése az volt, kibírja-e az ember az induláskor a gyorsulással, később a súlytalansággal, majd visszatéréskor a fékezéssel járó szélsőséges fizikai igénybevételt. Ehhez az ismeretlen feladathoz mérten keresték és készítették fel a jelölteket – elsősorban vadászpilótákat – a szovjetek és az amerikaiak is. Azért éppen őket, mert róluk tudták, hogy átéltek már némileg hasonló szituációkat, hozzá vannak szokva a kiélezett helyzetekhez, ráadásul az egészségi állapotukat hosszú évekre visszamenően dokumentálni lehetett.

Fontos szempont volt a testmagasság is, hiszen a jelölteknek bele kellett férniük az igen szűkös kapszulába. A szovjet űrprogramban például 1959 legelején százharmincnégy, 168 centiméternél alacsonyabb vadászpilóta várt a felkészítők döntésére. Többségüknek fogalma sem volt arról, milyen feladatra szánják őket. Voltak, akik azt hitték, egy speciális helikopter vezetését bíznák rájuk.