Az amerikai elnök sem tudja összebékíteni a tüzet és a vizet, így választania kell: vagy az éghajlatváltozást igyekszik megakadályozni, vagy az emberi jogoknak próbál érvényt szerezni Kínában – a kettő együtt nem megy. Erről ír a jobboldali lapban William Schneider, a konzervatív washingtoni Hudson Intézet vezető munkatársa, aki négy éven át helyettes államtitkárként szolgált még Ronald Reagan idején.
Wall Street Journal: Klímatudatosság vagy emberi jogok Kínában, Bidennek döntenie kell
Az amerikai elnök azt szeretné, ha idővel eltűnnének az utakról a benzin- és dízelüzemű járművek. Csakhogy az elektromos autókhoz az akkumulátorok javarészt Kínában készülnek, kényszer-, illetve gyerekmunkával, mint ahogy egyébként a napelemek is, írja az amerikai lap.
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.