Spiegel: A bátor kisebb
A luxemburgi külügyminiszter azt mondta, hogy nem kell hadüzenetnek tekinteni, amikor időnként sarkosan fogalmaz egy-két európai politikussal kapcsolatban, de az ilyen kijelentések jelzik az embereknek, hogy gond van. Jean Asselborn szerint ilyen volt, amikor 6 éve nyilvánosan rákérdezett, minek kell Orbán Viktort benntartani az EU-ban, amikor az felszámolta a sajtó- és a bíróságok függetlenségét, továbbá szögesdrót mögé dugta a menedékkérőket.
A politikus, aki német kollégájával együtt adott interjút, elárulta, hogy megnyilatkozásai előtt nem egyszer egyeztet Németországgal, mert egy kisebb tag könnyebben mondhat ki bizonyos dolgokat. Például amikor figyelmeztette Lengyelországot, hogy az nem számolhatja fel a jogállamot, illetve az igazságszolgáltatás önállóságát. Ha a német politika mondta volna ugyanezt, Varsó azonnal a II. világháborút kezdte volna emlegetni. Ezt Annalena Baerbock német külügyminiszter megtoldotta azzal, hogy a két diplomácia bejáratott tandemet alkot a jogállami mechanizmus ügyében is. Asselborn pedig közölte, hogy a jogállam a szabadság alapja. A békét nem szerződések, hanem a gyakorlatba átültetett értékek garantálják.