Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az amerikai szaklap szerint a nemzetközi közösség megrökönyödve hőkölt hátra, miután szembesült azzal, hogy a magyar miniszterelnök milyen sértő, gonosz kijelentéseket tett Tusványoson – egy uniós és NATO-ország vezetőjeként. A szerző, Amanda Coakley, Prágában élő újságíró ugyanakkor hozzáteszi, hogy a fejlemény Magyarországon sokakat egyáltalán nem lepett meg, hiszen a miniszterelnök 2010 óta folyamatosan bontja le a demokráciát.
Ezt a fajta nyelvezetet a bevándorlók és a kisebbségek elleni hátrányos megkülönböztetés igazolására szokta használni a magyar politikus. A különbség ezúttal mindössze az, hogy teljesen félrecsúszott az álarc és Orbán szélsőjobbos beállítottsága immár egyértelmű lett a világ számára. De még aggasztóbb, hogy Magyarország továbbra is kiszolgálja Moszkvát. A 27-ek a minap elhatározták, hogy önkéntes alapon 15 százalékkal csökkentik a gázfogyasztást, kivéve a magyar vezetőt, aki szerint a lépés még közelebb visz a hadigazdálkodáshoz.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.