A Washington Postnak adott interjúban Francis Fukuyama nem vállalkozik annak megjóslására, hogy a támadók mikor omolnak teljesen össze, de az biztosra veszi, hogy az ukránok a harkivi siker után folytatják az ellenséges erők felszámolását. De szerinte a vég inkább előbb, mint utóbb következik be az agresszor számára. Úgyhogy már a Krím felszabadítása sem lehetetlen. A tudós úgy gondolja: kijevi szemszögből az a minimálisan elfogadható eredmény, hogy kiűzzék az oroszokat a február 24-e után meghódított területekről.
Fukuyama: Az orosz vereség az egész világon csapást mérhet az autokratákra
A Stanfordi Egyetem világhírű politológusa már márciusban kijelentette, hogy Oroszország vereségre van ítélve az Ukrajna elleni háborúban. Most pedig kifejezetten derűlátó, mivel úgy ítéli meg, hogy a friss orosz kudarc hatalmas lendület adhat a liberális demokráciának, ugyanakkor visszaveti a nyomuló tekintélyelvű rendszereket.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.