A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Kampánycélokra használtak fideszes politikusok egy diákokat és tanárokat informatikai eszközökkel kisegítő pályázatot. A beszerzés részleteit takargatják, de a boltban bárki vehet olcsóbban gépeket, mint amennyit az állam átlagosan költ a laptopokra.
Jobb későn, mint soha – mondhatná a közéleti érdeklődésű magyar internetező a fideszes képviselőjelöltek közösségi felületeit böngészve. Többük közölt ugyanis az utóbbi időben fotókkal gazdagon illusztrált beszámolót a közoktatásban tanulók digitális kompetenciáit fejleszteni hivatott állami programról, melynek keretében ingyenlaptopokat osztogattak nebulóknak és tanáraiknak. Üröm az örömben, hogy ezekre nagyjából két évvel ezelőtt, a digitális oktatás idején lett volna igazán szükség; most, amikor egyenesen tilos otthon tanulni, már kevésbé jönnek jól. Némi dicsekvésre és szereplésre persze így is alkalmasak, ahogy arra is, hogy az éppen sztrájkot fontolgató tanárokról lehessen kényszeredetten mosolygós felvételeket közölni.
Nagy kihívás jogi béklyóba verve észrevehető tanársztrájkot szervezni
Feltüzelte vagy apatikussá szelídítette a kormány a pedagógusokat azzal, hogy kiüresítette a sztrájkjogot? Még nem látni a küzdelem végét.
A kormánypárti politikusok lelkesen pózoltak is az átadásra váró eszközökkel. Egy választási bizottsági döntés szerint az újrázásáért küzdő fideszes Vitályos Eszter (nyitóképünkön) Pest megyei képviselő jogsértést követett el, amikor az állami programból származó gépekkel jótékonykodott, a párt ugyanis (még) nem azonos az állammal. Az ügy a Kúrián zárult, ott kimondták, hogy Vitályos nem sértett jogot.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.