Eltitkolt bevételekkel gyanúsítja a NAV a Bajnai-féle DatAdatot

2 perc

2022.10.13. 16:05

Az adóhatóság arról számolt be, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak.

Jogszabálysértésekkel, a nyomozás akadályozásával, valótlan nyilatkozatokkal és eltitkolt bevételekkel gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bajnai a DatAdat Professional Kft-t. A vállalkozás tulajdonosa, cégén keresztül, Bajnai Gordon egykori kormányfő is.

A NAV csütörtöki közleményében azt írja, hogy a gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját, a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott.

A NAV szerint a költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban nyomozóik szeptember 27-én megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de ez szerintük a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült. A DatAdat ugyanis – a törvényi előírásokat megszegve - nem a bejegyzett székhelyén működött. „A társaság vezetői telefonon sem voltak hajlandóak megmondani a társaság tényleges működési helyét. Az iratokat a NAV a DatAdat könyvelőjénél sem tudta megtekinteni, mert a megadott címen nem is volt könyvelőiroda. Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak” – olasható a közleményben.

Jelenleg még tart a nyomozás, a DatAdat lefoglalt könyvelési anyagának vizsgálata folyamatban van – tették hozzá.

Csütörtök este reagált a DataDat a NAV közleményére. Azt írták, hogy telefonon kereste kétszer is az ügyvezetőket az adóhatóság két hete és majd a második hívásnál azt közölték, hogy nem akarnak a DataDat irodájába elmenni és nem kívánnak elvinni onnan iratokat.

„Mindezek után másnap a Datadat jogi képviselője útján beadványt tett, kérte a hatóságokat, hogy közöljék az eljárás alá vont társasággal a megfogalmazott gyanút, valamint írásban is tájékoztatták a NAV-ot arról, hogy együtt kívánnak működni a hatóságokkal, megadták írásban is a tényleges munkavégzés helyét. A Datadat sem akkor, sem azóta semmilyen írásos tájékoztatást nem kapott a NAV-tól a nyomozásról” – írják.

A cég szerint a NAV gyanú helyett ítéletet mondva közöl megalapozatlan tényállításokat és hazugságokat róluk. Azt továbbra is tagadják, hogy a NAV nyomozói megjelentek volna az irodájukban, és szerintük a könyvelőjükről sem mondtak igazat. Azt írták, a vizsgálókkal a könyvelő együttműködött, minden kérdésre válaszolt, és minden adatot átadott a NAV ellenőrei részére azonnal. „Már csak ezért is hazugság, hogy nem kapta meg a hatóság a szükséges iratokat” – olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy „kiszállt a NAV az adatlopási botrányáról elhíresült Bajnai-féle DatAdathoz”, a cég azonban ezt tagadta. Azt írták a cikkre válaszul, hogy a cég és a tulajdonosai a bevételek után mindig minden adófizetési kötelezettségnek határidőre eleget tettek, mindig minden bevallást időben benyújtottak.

Azt is hozzátették, „miközben a Datadat semmiféle írásbeli tájékoztatást nem kapott mindeddig az eljárásról, addig a Rogán Antal által kézivezérelt NAV tudatos szivárogtatással terjeszt hazugságokat a cég elleni eljárásról”.