Tudós, celeb, zseni – Stephen Hawking élete, 7. rész: Isten felesleges?

A Szent Péter-bazilika mögött, ahová turistákat nem engednek be, a tömegek hangját már elnyomják a rikácsoló papagájok. A Vatikán területe tényleg zöld, szinte teljesen, makulátlan kertekkel és szökőkutakkal, és mindenféle fafajtával díszítve. Egy dombocska tetején egy pogány templomhoz hasonló, Kübelé istennő szobrával díszített kicsiny épület áll magányosan. Belül a falakat Seneca- és Cicero-idézetek díszítik. Cifra gazdagsága már-már szemkápráztató. A falakat és a mennyezetet színes freskók ékesítik, a festetlen felületeket pedig márványlapok borítják, az összes elképzelhető színben.

Itt gyűlnek össze kétévente a világ kiválasztott szellemi nagyságai, hogy tudományos kérdésekben tanácsokkal lássák el a pápát. A legtöbb más államhoz hasonlóan Vatikán városállamának is van saját tudományos tanácsadó testülete – a Pápai Tudományos Akadémia. E tanács vendégtagjaként Stephen Hawkingot is meghívták az 1981-es ülésre – néhány évvel később pedig állandó tagnak nevezték ki.

Az összejövetel apropója a kozmológia volt, Hawking pedig kissé érzékeny témát választott az előadásának: „Arról a lehetőségről, hogy a téridő véges ugyan, de határtalan, akkor pedig nincs kezdete, tehát a teremtés pillanata sem létezhetett” – idézte fel az esetet Hawking Az idő rövid történetében.

„Nem szívesen osztoztam volna Galilei sorsában, akivel különben is elég sok közösséget érzek, egyebek közt azért, mert pontosan 300 évvel a halála után születtem!”

Hawking persze csak élcelődött, ám a vatikáni találkozón valóban egy rendkívül merész és radikális – és nagyon ellentmondásos – ötlettel állt elő, ami igen kényelmetlen lehetett a pápa számára. Az úgynevezett határ nélküli hipotézis Hawking érvelése szerint feleslegessé tette a Teremtőt, mint a világegyetemet mozgásba lendítő és a természet törvényeit megalkotó entitást. A kozmosz óraművének nincs szüksége órásmesterre. Isten felesleges.