„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az amúgy is hitelességi válsággal küszködő, és annak árát fizető magyar gazdaságpolitikának már csak az hiányzott, hogy a kormánymédia páros lábbal szálljon bele a jegybankelnökbe csak azért, mert – amúgy megalapozottan – kritizálni merte a kormányt. Igazából az a csoda, hogy Matolcsy eddig megúszta, ennél kevesebbért tinédzser lányokat leribancoztak.
„Információink szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB-elnöktől elhangzott kritikai észrevételek” – magyarázta a kormányközeli vg.hu, miért kritizálta oly’ élesen Matolcsy György az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában a kormányt. A lap szerint a sértődöttség előzménye, hogy Matolcsy további elnöki ciklusokat – legalább még egyet 2031-ig – kívánt az MNB élén tölteni, amihez törvényt kellene módosítani, ám ebbe a Fidesz-frakció nem ment bele. Az MNB a cikk megjelenése után tagadta, hogy a jegybanktörvény módosítását kezdeményezte volna, és azt is, hogy Matolcsy Györgyöt bármiféle személyes indítékok vezették volna a kritikában.
A cikk nem nevezte meg, honnan származik a Matolcsy indítékairól szóló információ. Pedig jó lenne tudni, ezek szerint a lap minimum egy gondolatolvasót ismer a jegybankelnök környezetében. Hiszen még ha a törvénymódosítási kezdeményezésről szóló információ igaz is (amennyiben akár informálisan ilyesmire próbálta noszogatni a jegybank vezetése és/vagy személyesen Matolcsy a Fidesz-frakciót), aligha tudhatja bárki, az efölötti sértődöttség hogyan és mennyire motiválta Matolcsyt. Annak azért meglehetősen
kicsi a valószínűsége, hogy az elnök a jegybank folyosóin tajtékozva kiabálta volna világgá, hogy ezek a disznók nem akarnak nekem még egy mandátumot adni, úgyhogy megyek, és jól megkritizálom a kormányt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.