Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Közleményben utasította el a vg.hu-n megjelent állításokat az MNB.
A Magyar Nemzeti Bank határozottan cáfolja a vg.hu oldalon megjelent azon sajtópletykát, amely szerint az MNB az elnöki mandátum hosszára vonatkozó szabályok módosítását kezdeményezte volna – írja közleményében a jegybank.
A közlemény előzménye, hogy a kormányközeli vg.hu-n megjelent egy szerző nélküli cikk, amely névtelen forrása szerint Matolcsy megsértődött, mert a Fidesz-frakció nem ment bele, hogy élete végéig, de legalább 2031-ig jegybankelnök maradhasson, és ezért mondott éles kritikát a kormányra az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában.
A jegybank emlékeztet rá, hogy a jegybanktörvény szerint Matolcsy György az MNB elnökeként a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása érdekében javaslatot tehet a kormánynak jogszabály megalkotására vagy törvényalkotás kezdeményezésére, de az MNB elnöke a jegybanktörvény módosítását az Országgyűlésnél semmi esetre sem kezdeményezheti.
Ami pedig a Matolcsy által az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában hétfőn elmondott kritikákat illeti, a jegybank emlékeztet rá, hogy a jegybank egyik mandátuma a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. A jegybank egyébként „az ország egyik legmagasabb színvonalú szakmai tevékenységével és legjobb elméleti közgazdászaival végzett elemző munkával az elmúlt években számos alkalommal fogalmazott már meg a mindenkori gazdaságpolitika számára javaslatokat”, és „Matolcsy György jegybankelnök minapi beszámolója is e szakmai munkán alapul”.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.