A határkerítés szerb oldalán rejtőztünk, annál a kapunál, ahol információim szerint a magyar hatóságok visszatoloncolják az elfogott menekülteket. Pokoli tájon várakoztunk: a nap már leszállt, a reflektorok éles fényében műanyagszemetet, eldobált hálózsákokat, ruhákat billegtetett a fagyos szél. Mintha a lidérces túlvilágba vezető út végén állnánk, ott, ahol a továbbhaladók elhajítják mindenüket, amire már úgysem lesz szükségük.
Senkiföldje a magyar határnál
Veres Viktor
Motorhang, csoszogás, zörgés után éles fénypászmát hasított a sötétbe a feltáruló vasajtó. Egy fiatal férfit löktek ki először, olyan erővel, hogy néhány lépés után tudott csak megállni a lábán. Magyar káromkodások közepette taszították ki utána a társait.
A kapun betekintve láttuk, hogy a munkát ezúttal sem rendőrök végezték, ahogy tapasztalatunk szerint a menekülteket is polgárőrök üldözték a határ környékén.
Itt most Fegyveres Biztonsági Őr feliratú zubbonyokban álló férfiak lökdösték az embereket. Annyit vettem még ki, hogy kezükben gumibottal és gázspray-vel dolgoznak, de aztán elvonta a figyelmünket a sokkoló látvány.
A feltáruló kapun néhány perc alatt egy tucat menekültet dobtak vissza Szerbiába
Veres Viktor
Egy huszonévesnek tűnő, vékony, alacsony fiú igyekezett társai után, és ahogy döbbenten ránéztem, elkapta a tekintetét. Vonásait friss verés nyomai takarták el. Orra, arca felduzzadt az ütésektől, szeme alatt lila folt éktelenkedett. Homlokán még nedvedző, friss sebek vöröslöttek. Kezén pedig olyan horzsolások látszottak, mint akinek bakanccsal taposták az ujjait.
