Horgas Ádám rendező Franciskával igyekszik bevenni a TikTokot
A mozgóképes tartalmakhoz, így például az első, a Franciska nevű karakterről szóló sorozathoz influencermarketinggel próbálja kitermelni a bevételt.
A mozgóképes tartalmakhoz, így például az első, a Franciska nevű karakterről szóló sorozathoz influencermarketinggel próbálja kitermelni a bevételt.
Akarva-akaratlanul korszakhatárt jelöl ki Donald Trump amerikai elnök azzal, hogy sorra égeti fel a globális rend többé-kevésbé konszenzuson alapuló intézményeit. A tőzsdék ugyan kimászhatnak „a felszabadítás napjának” sokkjából, de a bizalom szó jó időre eltűnik a gazdasági szereplők szótárából. De mik lesznek ennek a következményei?
Tömegsportnak éppen nem mondható a több mint 500 éves golf, de legalább 50 millióan hódolnak ennek az időtöltésnek szerte a világon. Mindegyikőjük örülhet majd annak a fejlesztésnek, melynek eredményei a golfpályákon is túlmutathatnak.
A német multi hollandiai leánya nyitott fióktelepet Budapesten.
Amikor elszabadul a határon túli kampány, egy pillanatra se felejtsük el, hogy nemzeti szimbólumunk ma: a rom. Gyerekeket maga alá temető romok fölött és mellett tépjük, köpködjük egymást Székelyudvarhelyen, Újvidéken is.
Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol alacsony a lízingelt tisztán elektromos járművek birtoklási költsége. A konnektorból tölthető hibridek helyzete változott, miután az újonnan forgalomba helyezett ilyen járművek már nem kaphatnak zöld rendszámot.
A március 3-ai kiírás óta kétszer is módosult az ezerfősnél kisebb településeken működő, „italüzlet, bár” kategóriába sorolt egységek versenyképességének erősítését ígérő kocsmapályázat. HVG-Ténytár.