Havi 25 deka hús, 40 deka zsír volt a fejadag 1944. október első napjaiban Kárpátalján, ám a szigorúan élelmiszerjegy ellenében, szabott, „ársapkás” áron megvásárolható portékához korántsem jutott hozzá a lakosság, cukorról, lisztről pedig még álmodni sem igen volt érdemes.
Csőd, hazugság és összeomlás – tanulmány az 1944 őszi kárpátaljai „apokalipszisről”
Kosztyó Gyula történész „érintetlen”, vagyis eddig még nem kutatott levéltári forrásokat is felhasználva készítette el elemzését, melyet a Századok folyóirat publikált.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.