Max Porter író: "Meg kell kérdőjelezni, amit a média tálal. Ha elfogadjuk, zombikká válunk"

HVG: Műfailag nehezen besorolható könyvvel robbant be a kortárs angol irodalomba. A magyarul A bánat egy tollas állat című kötet egy apa és két fia gyásza a feleség és anya elvesztése felett. Nem tartott a fogadtatástól?

Max Porter: Azzal a tudattal kezdtem írni, hogy senki sem olvassa el a könyvem, és ez az érzés kísérletezésre és arra bátorított, hogy ne akarjak megfelelni az elvárásoknak. Gyászolni annyi, mint szeretni. Szerintem tagadásban élünk a halállal és a gyásszal. Hatalmas erőfeszítéssel próbálunk úgy tenni, mintha nem emberi lények lennénk, akik sírnak, szétesnek, megbetegszenek, meghalnak. Mániákusan próbáljuk bizonyítani, hogy nem vagyunk gyengék és törékenyek. A könyveim egyfajta szerelmes levelek azoknak, akik azt érzik, gyengék és törékenyek, a társadalom nem érti meg őket, és nehéz ebben a reménytelen és sötét világban élniük. Nem tartozom sem költőkhöz, sem regényírókhoz. A könyvesboltokban fejtörést szokott okozni, melyik polcra is tegyék a könyveimet.

HVG: Mielőtt íróként bemutatkozott, dolgozott a híres londoni Daunt Books könyvesboltban, elnyerte az Év Könyvesbolti Eladója címet, majd szerkesztő lett a Granta és Portobello Books kiadóknál. Mit tapasztalt?

M. P. : Az idősebb generációhoz tartozóknak, köztük Ian McEwan, Kazuo Ishiguro, Julian Barnes és a nemrég elhunyt Hilary Mantel, szinte garantált volt, hogy könyveik sikeresek, sokat adnak el belőlük és díjakat nyernek. Ők alkották a régi világot, az én generációmnál ez máshogy működik. Egyre nagyobb teret kapnak az eddig elnyomott hangok, a színes bőrű vagy munkásosztálybeli írók.

A varjú újra lecsap - Max Porter: A bánat egy tollas állat

Sűrű próza a megfoghatatlan és elviselhetetlen fájdalomról a HVG ajánlójában.