New York Times
Orbán Viktor, aki kemény kézzel fogja mind a kormányt, mind a parlamentet, azt közölte, hogy támogatja a svéd és finn NATO-felvételi kérelmet, ám azt is megemlítette, hogy egyes fideszes törvényhozók amiatt aggódnak, hogy Finnország belépésével a katonai szervezetnek jó ezer kilométeren közös határa lenne Oroszországgal, ez pedig kockázatos.
Magyarország már hosszú ideje beveti a vétót az EU-ban a szankciók ellen, mivel azon van, hogy ilymódon más területeken engedményeket kapjon. Főleg pénzt szeretne szerezni ezáltal, és a jelek szerint most ugyanezt csinálja Svédország és Finnország NATO-tagsági kérelmének ügyét felhasználva.
Orbán a két tagság nem teljesen határozott támogatását vegyíti azzal, hogy dühödten panaszkodik Stockholmra és Helsinkire, amiért azok – sok más kormányhoz hasonlóan – bírálták Magyarországot, amiatt, hogy az a tekintélyuralom felé sodródik. Olyannyira, hogy a jogállami, illetve korrupciós aggályokra hivatkozva Brüsszel visszatartja a gazdasági segélyalap, illetve a felzárkóztatási támogatás milliárdjait.