Parászka Boróka: Álviták és rémmesék szlávokról, genderről, tankokról

„Két szláv nép háborúja” – delirálta Orbán Viktor a több mint egy éve zajló háború kapcsán. Üzente ezt a friss vármegyésítés vidékéről, ahol a kormányzati szintre emelt irredentizmust adminisztrációs és közigazgatási reformnak álcázzák, ahol a „magyar érdekre” való hivatkozás nem fogy ki a folyton habzó politikusszájból.

Rengeteg minden volt ebben a mondatban: nemzetközi felelősséghárítás, a háború okainak meghamisítása, az évtizedek óta fűtött nacionalizmus új, militáns szintre emelése. Alig rejtett történelmi allúziók is voltak. Voltak még korszakok, amikor az volt a kérdés: mit tesznek, mit nem tesznek az árja népek a nem árjákkal, mennyire árják, és mire képesek a „szláv népek”. (Kevésbé árják és sok mindenre képesek – volt a történelmi válasz.)

Nagyjából ide kanyarodtunk vissza, amikor ez a származási hivatkozás érv lehet egy ország diplomáciájának, kül- és belpolitikájának alakításában. Orbán Viktor részéről ez a kanyar nem új, nem meglepő, de mindig sokkoló.

Sok más hagymázas dolgot is mondott az utóbbi napokban a magyar miniszterelnök. Például nem átallotta azt nyilatkozni, hogy „Európa legszigorúbb gyerekvédelmi törvénye” készül Magyarországon. Az országban, ahol

kormányzati döntéssel és utasítással bontják le az oktatási rendszert, alázzák meg a pedagógustársadalmat, támogatják a családon belüli erőszakot, intézményes szinten legitimizálják és ösztönzik a gyermekszegénységet, a szegregációt, az iskolaelhagyást, a funkcionális analfabetizmust

– abban az országban ígérnek szigorú gyermekvédelmet.

Kivel-mivel szemben?

Nagy Iván László: A legszomorúbb barakk

Csatlósállam maradtunk, csak már vidámság és jólét nélkül. Orbán Viktor szombaton 13 év legelkeserítőbb beszédét mondta, amelyben egy olyan országot mutatott be, ahol nincs minek örülni, csak mások keserűségének, és bárki más megdögölhet, csak minket hagyjanak békén. Ez az ő Magyarországa. Vélemény.