Süddeutsche Zeitung: Félmilliós tüntetés Izrael utcáin a demokrácia mellett
Ma megint több százezres tüntetések lesznek az országban, írja a német lap. A hírek szerint az izraeli államfő kompromisszumos javaslatot dolgozott ki, amely garantálná a legfelső bírói testület érinthetetlenségét.
A Haarec című lap úgy becsüli, hogy minden eddiginél többen tüntettek a hét végén az országban, miután az államelnök félretette a hivatalával együtt járó politikai semlegességet és tévébeszédben figyelmeztetett: ami most történik, az tragédia, a tervezett igazságügyi reform rombol, és a demokráciát fenyegeti. A legnagyobb német újság, a Süddeutsche Zeitung azt is idézi Hercogtól, hogy némi eredménnyel jártak a színfalak mögött hetek óta tartó egyeztetések. Ám emlékeztette a pártokat, hogy a történelem mond majd ítéletet felettük, ennek megfelelően kell élniük a rájuk háruló felelősséggel.
A harc tíz hete tombol a jogállamért, miután az ország történetének legszélsőjobboldalibb kormánya el akarja törölni a Legfelsőbb Bíróság felügyeleti jogkörét a végrehajtó hatalom fölött. De oly mértékben, hogy a politika még a bírák kinevezésébe az eddiginél is nagyobb mértékben beleszólhatna. A változtatások igencsak jól jönnének Netanjahunak az ellene folyó három korrupciós perben.