Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A biztonságos hétköznapokért cserébe El Salvador lakói elfogadták, hogy az elnökük az utcai bandákkal való leszámolásra hivatkozva lábbal tiporja a szabadságjogokat.
Costa Rica fővárosába, San Joséba teszi át a székhelyét El Salvador legismertebb oknyomozó portálja, az El Faro (A világítótorony). Az 1988-ban indult El Faro túlélte a drogkartellek fenyegetőzését, a leleplezett korrupt politikusok által ráküldött rendőröket, a múlt héten bejelentett döntésével azonban kénytelen volt elismerni, hogy nem bír a 6,5 milliós ország elnöke, Nayib Bukele független sajtó elleni hadjáratával.
Egy egész várost építenének a bitcoin-őrületnek, egy vulkánnal működtetnék
El Salvador a világon az elsők között tette rendes fizetőeszközzé a bitcoint, és most más téren is elsők akarnak lenni: felhúznának egy új várost, csak a kriptovalutából.
Az újságírók 15 év börtönt kockáztatnak, ha nem a valóságnak megfelelően számolnak be a kormány által az utcai bandák felszámolására indított harcról, márpedig azzal kapcsolatban kizárólag a hivatalos változat lehet az igaz. A gyakorlatilag a közösségi médiában politizáló
Bukele uralma alá hajtotta az állami médiát, a tevékenységét internetes propagandistái fényezik.
A vizsgálatok szerint legalább 22 salvadori ellenzéki újságíró okostelefonjára telepítették a Pegasus izraeli kémszoftvert.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.