A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Egy időben Budapest legszebb nőjének tartották, az általa működtetett műintézmény egyszerre volt irodalmi szalon és luxusbordélyház, ahol a korabeli elit tagjai közül igen sokan megfordultak, még maga a trónörökös, Ferenc Ferdinánd főherceg is, ám Pilisy asszonyt a nagyméltóságú uraknál jobban érdekelték az írók, a viharos viszonyok következménye pedig egy öngyilkossági kísérlet és Krúdy Gyula tönkretett karrierje lett.
A XIX. század második felének Budapestjén az éjszakai élet természetes velejárói voltak a bordélyházak is, ám már a korszakban is külön intézményeket tartottak fenn az eltérő hátterű társadalmi rétegek igényeinek kiszolgálására. Habár a prostitúciót magát nem ekkor találták fel, de a regionális központból villámgyors léptekkel metropolisszá váló fővárosban egy idő után egészen más léptékben jelentkezett, mint azt korábban megszokták.
A korszak Magyarországán, még a reformkorban is hivatalosan üldözték a prostitúciót, bár ez az üldözés a városi hatóságok részéről kimerült a szigorú büntetésekkel való fenyegetőzésben, amiknek rendszerint semmi foganatja nem lett, nem utolsó sorban azért, mert a jelenséget két pandúrpofonnal nem lehetett felszámolni, a téma kényessége pedig a korabeli prűd erkölcsi elvárások tükrében lehetetlenné tette, hogy hosszasan foglalkozzanak vele.
Így amíg nem történt belőle nagyobb baj, a hatóságok szemet hunytak fölötte. Ha meg baj történt (mondjuk az állományon végigsöprő tripper okán szolgálatképtelenné vált egy a városon korábban átvonult gyalogezred), akkor gyorsan a katonai rendészet hatáskörébe utalták a problémát, akik ideig-óráig képesek voltak úgy tenni, mintha a letartóztatások és a kitoloncolások eszközével eredményesen vennék fel a küzdelmet a prostitúcióval szemben.
Eredetileg egyes mulatókban, kétes hírű zenés-táncos szórakozóhelyeken (a jiddisből kölcsönzött korabeli nevükön zengerájokban) gyakorolták hivatásukat a sokáig tilosban dolgozó prostituáltak, ám idővel, az igény annyira megnövekedett a szolgáltatásaikra (nem utolsó sorban a polgárosodással együttjáró városfejlődés és városiasodás okán), hogy a döntéshozóknak muszáj volt szabályozniuk ezt a területet is és ezáltal bizonyos keretek között legalizálniuk. Ez a kiegyezés évében történt meg, 1867-ben, amikor kiadták a Szabályok a kéjelgés-bordelházak- és kéjhölgyekről című rendeletet.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.