Szijjártó Péter tódított Paks II.-ről, olyanról is beszélt, amiről nem szabad tudnia
Az atomenergia-hivatal a nukleáris biztonsági szabályzatok felülvizsgálatát végzi, de ennek semmi köze a paksi bővítéshez vagy Szijjártó Péterhez – szemben azzal, amit Szijjártó Péter mondott. Az EU engedélyezte a szerződésmódosításokat, de azokat a kormány nem hozta nyilvánosságra. Az alapozás folytatódik, pedig a végleges létesítési engedély még mindig nincs meg, a német irányítástechnika pedig nem kapott exportengedélyt.
A paksi bővítés kapcsán változnak a nukleáris biztonsági szabályok és adminisztratív könnyítések következnek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági miniszter, miután az EU jóváhagyta a Paks 2 felépítésére az orosz Roszatommal kötött szerződés módosítását, illetve a tárcavezető egyeztetett Alekszej Lihacsov Roszatom-vezérigazgatóval.
Szijjártó Péter nem fejtette ki, hogy mely nukleáris biztonsági szabályokat változtatnak (az „egyértelműsítjük” szót használta), azt sem, hogy pontosan hogyan, sőt azt sem, hogy ki az a „mi”. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a hvg.hu kérdéseire adott válasza alapján a miniszter nem mondott sokat, de legalább sokat tódított:
- A nukleáris biztonsági szabályok módosításának nincs köze a paksi bővítéshez, valójában rutin felülvizsgálatról van szó,
- A szabályokat az OAH vizsgálja felül, tehát Szijjártó szempontjából nincs „mi”, az OAH a kormánytól független hatóság,
- A felülvizsgálat, aminek a vége a szabályok „egyértelműsítése” lehet, még zajlik, annak eredményéről Szijjártó – elvileg – nem tudhat és nem nyilatkozhat.
Az OAH teljes válasza szó szerint: