Európai parlamenti választások
Bár Magyar Péter pártja az európai parlamenti választáson csak a második lett a Fidesz-KDNP mögött, úgy tűnik, mégis ő foglalhatja el Brüsszelt Orbán Viktor helyett. Ha pedig a nagy képet nézzük, az is látszik, hogy elfogytak Orbán Viktor barátai, és Európa több vezetője számára hozott bukást a voksolás.
„Új csatárt igazoltunk” – ezzel a focis hasonlattal gratulált Orbán Viktor miniszterelnök csaknem 4 éve Varga Judit igazságügyi miniszteri kinevezéséhez. Azt pedig maga Varga árulta el nem sokkal korábban, miniszterjelölti meghallgatásán, hogy Orbán azért kérte fel, hogy segítsen megnyerni a vitákat az EU-ban, és „szuverenista európai politikai képviseletével” bízta meg. Előbbi feladatát nem sikerült teljesítenie, utóbbira még kaphat egy második esélyt.
Méghozzá azzal, hogy a jogállam elleni kormányzati háború előretolt ékeként a hazai lövészárkokban eltöltött 4 év után Vargát a nyugati politikai frontvonalra dobja át most Orbán.