Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.
Az akkugyárak megjelenése új problémákat hozott Magyarországra. Társadalmi, politikai feszültségek jelentek meg, elsősorban azért, mert a már felépült gyárak egy része a bírálók és az érintettek jelentős része szerint olyan környezeti hatást gyakorol a körülötte lévő településekre, amely miatt az ott élők életminősége romlik.
A gyárak, hulladékfeldolgozók közelében lakók szennyezett levegőtől és ivóvíztől tartanak, és panaszkodnak amiatt, hogy a zajártalom a mindennapok részévé vált, ezek mellett pedig az amúgy szigorú törvényi korlátozások ellenére rendszeresek a balesetek is. A kormánypárti politikusok eközben azzal érvelnek, hogy a gyáraknak meg kell felelniük a szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak, és az akkugyárak egyáltalán nem okoznak drámai hatásokat, környezetvédelmi problémákat.
A hvg360-on összegyűjtöttük és alább interaktív térképen mutatjuk az eddig nyilvánosságra került, akkugyárakhoz köthető baleseteket, szennyezéseket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.