2016. október 11-én megcsörrent a zambiai amerikai követség telefonja. Egy 67 éves, szafarin lévő amerikai fogorvos-üzletember, Lawrence Rudolph volt a hívó. Tragikus balesetet jelentett be: aznap reggel, a hazautazásuk előtti napon a szállásukon véletlenül lelőtte magát felesége, akivel 34 éve voltak házasok.
A férfi azt állította, ő éppen a fürdőszobában volt, amikor az egész történt. A lövés hangjára ő és a szálláson dolgozók is berohantak a hálószobába, de már csak a nő vértócsában fekvő holttestét látták, mellette pedig egy 12-es kaliberű Browning vadászpuskát a félig becipzárazott tokjában. A nőt még Afrikában elhamvasztották, aztán Amerikában, családi körben tartottak egy temetési szertartást.
A zambiai rendőrség két nap alatt kivizsgálta az ügyet, és nem találtak bűncselekményre utaló jelet. Nem találták gyanúsnak a dolgot a biztosítók sem, ahol a nő életbiztosításai voltak, pedig felbérelték az erre szakosodott Diligence International nevű magánnyomozócéget. Igaz ugyan, hogy hét különböző biztosítónál kötött kilenc szerződésről, és nagy összegről, összesen 4,87 millió dollárról volt szó, de a férfi nem volt különösebben rászorulva, jól menő fogorvosi hálózata volt, 15 millió dollárra becsülték a vagyonát.
Úgy tűnt, az ügy lezárult. Aztán az FBI két héttel a haláleset után kapott egy hívást. Majd még egyet. És lassan, évek alatt kiderült, hogy valójában már akkor rengeteg gyanús nyom volt, csak elsikkadtak.