Tanévkezdés a hvg360-on
Több száz betöltetlen álláshely, buszsofőrnek, sírásónak álló tanárok és pályán maradók, akik viszont azon töprengenek, hogy meddig érdemes kitartani. Sok szülő menekülőutat keresett, (méregdrága) magániskolába íratta a gyerekét, több mint tízezer magyar diák pedig Ausztriában tanul. Késve, de megjelent a tanév rendjéről szóló rendelet. A hvg360 tanévkezdési sorozatának cikkeit itt találja. | Van olyan iskola, ahol szinte az összes matektanár nyugdíjas – mondta a hvg360-nak egy névtelenséget kérő, budapesti általános iskolai igazgató. Náluk is sok az idős kolléga, a tanév végén nyugdíjba menőkkel együtt már tízen lesznek.
És itt nem csak friss nyugdíjasokra kell gondolni: 70-78 éves emberek is tanítanak a többi között informatikát, fizikát, kémiát, rajzot, vagy adják az ügyeletet a napköziben.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás pár hete úgy számolt, 10 ezer körül lehet a nyugdíjas pedagógusok száma, és valójában „ők tartják életben a rendszert”.
Ezzel egyetért az 50-es éveiben járó igazgató is, de azt mondja, az idősebb korosztály jellemzően nehezebben tud kapcsolódni a gyerekekhez.
„Nem egészséges, hogy egy iskolában a gyerek alig találkozik a szüleivel egykorú, vagy fiatalabb tanárokkal.”
Más, az agglomerációban intézményt vezető igazgató viszont azt mondja, nem kor-, hanem személyiségfüggő, hogy mi ki milyen érzékkel foglalkozik a gyerekekkel, és mennyire értékes munkát végez:
„A fiatal pedagógusoknak nyilván megvan a vonzerejük, de van, aki 30 évesen is olyan merev, hogy nagyon távol van a gyerekektől.”