Para-Kovács Imre: Építőtábor

Ha folyamatában próbálom értelmezni a Fidesz és az ország első emberének (aki a jelenlegi időmetszetben egy és ugyanaz) mestertervét, különös tekintettel arra a hangsúlyozott figyelmeztetésre, miszerint azt nézzem, mit csinál, és ne azt, amit mond, de néha mégis, akkor a szorgos munkának köszönhetően a megvalósulás szintjén szembesülök a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, ami van, és – ha időközben nem jutott eszükbe más poén az orosz tanácsadó elvtársaknak – építés alatt áll az illiberális, avagy közismertebb nevén kereszténydemokrácia, ahol az unalomba fulladt és lejáratott szabadság eszménye helyett a keresztény szabadság a mérvadó, amitől azért talán jobb napjain remélhetőleg Köves Slomó feje is megrezdül, hacsak nem ragadta magával anno a stadionszentelés lélekemelő és eksztatikus örvénye.

Azonban ahogy azt vérrel áztatott történelmünk során megtanultuk: az aranykor mindig a múltban sejlik fel, halványuló emlékeink között, és mindig a jövőben ölt remegő körvonalakat, a jelen pedig arra való, hogy feláldozva magunkat az eljövendő nemzedékekért, dolgozzunk a megalkotásán, nem törődve a nadrágszíjjal, amit most meg kell ugyan húzni kicsit, de unokáink már kiteljesedett türk tudattal szürcsölik a kancatejet a lemenő nap fényében, hálatelt szívvel emlékezve ránk, akik építettünk.

A hazárdjáték folytatódik, Orbán nem száll le a „kipcsak testvérek" vonatáról

A Magyarországot a Nyugat irányába állító Szent István ünnepét használta fel Orbán Viktor annak deklarálására, hogy vonzóbb számára a keleti autokráciák barátsága, mint a szövetségi hűség.