Ajándéklink létrehozása

A barlangi mentés sikerült, de mi van, ha a kutatónak a saját vakbelét kell kivennie?

Nem egyszerű a sürgősségi ellátás a sarkvidéken vagy az űrben. Mi történik az Antarktiszon egy rákos beteggel? Miért életveszélyes beadni egy életmentő injekciót az űrben, és lovaglóülésben vagy medveöleléssel célszerűbb próbálkozni újraélesztésnél?

Mark Dickey-nek szerencséje volt, hogy nem önmagának kellett felvágnia a saját hasát, ahogyan tette ezt egy orvos jobb megoldás híján a Déli-sarkvidéken. A gyomorvérzéses amerikai kutatót sem volt könnyű a múlt héten kórházba juttatni egy törökországi barlangból, de már a mélyben viszonylag hamar kapott szakértő segítséget, egy nemzetközi csapat más tagjai mellett Zádor Zsófiától, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosától.

“Egy kis intenzív osztályt kellett berendezni 1050 méter mélyen” – így látta az amerikai barlangász mentését Zádor Zsófia, aki elsőként ért le a bajba jutott férfihez

Két és fél nap kellett ahhoz, hogy biztonságban a felszínre emeljék Mark Dickey barlangkutatót, akinél tíz nappal ezelőtt emésztőrendszeri vérzés alakult ki a dél-törökországi Taurus-hegység Morca-barlangjában. Mentésében számos ország részéről összesen több százan vettek részt, a hvg.hu pedig elérte az egyik magyar orvost, Zádor Zsófiát, aki elsőként ért le Dickeyhez. Az intenzív osztályon dolgozó orvos az akadozó térerő ellenére mesélt Törökországból arról, milyen nehézségekbe ütköztek az akció során, elmondta, mitől nehezebb egy barlangban ellátni valakit, mint az űrben, és elárulta, hogyan esznek, alszanak vagy járnak mosdóba ezer méterrel a föld felszíne alatt.

E műfajban a különlegessége miatt klasszikus eset 1961-ben történt az Antarktiszon. Egy szovjet kutatóállomás fiatal orvosa, Leonyid Rogozov vakbélgyulladást diagnosztizált saját magán. Az elszigeteltségből nem lehetett idejében kijuttatni őt, az állapota gyorsan romlott, a bázison pedig ő volt az egyetlen orvos. Csak úgy tudta megmenteni saját életét, hogy önmagát operálta meg.

Hozzászólások