Felmondott a pedagógus, akinek bruttó 21 forinttal emelték a bérét

2 perc

2023.09.28. 16:45

A cikkben mutatjuk, hogy néz ki a státusztörvényben előírt jogviszonyváltozást elutasító nyilatkozat.

Szerdán adta be felmondását az egyik olyan vidéken dolgozó nyelvtanár, akinek a fizetése idén júliustól bruttó 21 forinttal nőtt, jövőre pedig „várhatóan” bruttó 450 ezret keresne.

A bruttó 21 forintos „emelés” valójában egy korrekció, amivel nincs egyedül. Ez mindenkit érint, aki 30 év tanítás után – felfelé lépdelve a kategóriákban - éppen 409 979 forintot keresett. Ezt emelték a minimumként meghatározott 410 ezer forintra – magyarázta a tanár, akit a cikkben álnéven, Zsófiaként említünk. Az ajánlatot, amelyet kapott, ebben a cikkben mutattuk be:

Gyűlnek a negatív rekorderek: Egy tanárnak egyáltalán nem nő a bére, másnak még csökken is

Tudunk olyan igazgatóról, aki a tankerülethez fordult, miután több kollégája méltatlan ajánlatot kapott.

Zsófia a hvg360-nak azt mondta, nem voltak illúziói, de a „várható 450 ezres” fizetést megalázónak érzi, főleg ahhoz képest, hogy egy gyakornok alig keres nála kevesebbet. Idén még nagyobb a különbség köztük, hiszen míg neki 24, addig egy gyakornoknak 20 órát kell dolgoznia csaknem ugyanakkora összegért. (Ön is érintett és elmondaná történetét? Írjon az ugyelet@hvg.hu-ra.)