Idén ősszel lesz 30 éves a budapesti szoborpark, amely születésnapi ajándékul azt kapta, hogy bekerült Európa hét legveszélyeztetettebb öröksége közé. Az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank által létrehozott programban olyan történelmi helyszíneket támogatnak és emelnek be a nemzetközi köztudatba, amelyek az elfeledés veszélye mellett fenntartási nehézségekkel is küszködnek.
A listán szerepelni „bizonyosság arról, hogy üzemeltetői tevékenységünket valóban a hely szellemiségével összhangban gyakoroljuk” – mondja Holp Judit, a Monumentum Közhasznú Alapítvány önkéntese. De a Memento Park által elnyert cím keserédes.
A szerveződés egyrészt elismeri a koncepciót, amit még Eleőd Ákos hozott létre 1993-ban, és a diktatúráról való demokratikus gondolkodásról, párbeszédről szól. Ugyanakkor viszont félreérthetetlen az üzenet, hogy ez az egyedi – máig nem teljesen megemésztett – kulturális tér a fennmaradásért küzd. A park bevétele csak arra elegendő, hogy rendben tudják tartani, ne lepje be a gaz.
A három évtizede erodálódó és rozsdásodó emlékművek eredeti állapotának helyreállítására esély sincs.