Hahner Péter történész: Napóleon a propaganda mestere volt, festőket, újságírókat és lapokat pénzelt

HVG: Ridley Scott Napóleon-filmjéből nem igazán derül ki, hogy a korzikai hadvezér miért nyerhetett meg olyan csatákat, amelyben az erőviszonyok nem neki kedveztek. Miben volt jobb a híres hadvezéreknél?

Hahner Péter: A gyors támadás volt taktikájának lényege, azzal a céllal, hogy ne adjon lehetőséget az ellenségnek a kezdeményezésre. Tábornokként, amikor még nem bízta el magát, el is ismerte, a siker titka, hogy a népesebb hadsereg győzi le a kisebbet. Amelyik kisebb, az csak úgy arathat diadalt, ha a lényeges pontokon létszámfölényt ér el. Ha Napóleonnak több katonája volt, akkor megpróbálta ágyútűzzel megtörni, majd több oldalról bekeríteni az ellenfelet, ha kevesebb, akkor szétszakította a szemben álló erőket, és külön-külön győzte le őket. De mindkét esetben fontos volt a gyorsaság és a meglepetés.

Döntő csatákra törekedett, és lehetőleg azonnal megszállta az ellenség fővárosát. Ügyelt a logisztikára, a katonák ellátására megfelelő csizmával és élelemmel. Nagyon jó szakembereket nevezett ki a fontos pozíciókba, és ha nem volt háború, kiképzéseket rendelt el az altiszteknek és a katonáknak. Ügyelt arra is, hogy mindig legyen bevethető tartalék. Napóleon 1797 júliusában tollba mondta, hogy

„a háború mestersége egyszerű, teljesen a végrehajtástól függ. Nincs benne semmi homály, csak józan ész és semmi ideológia.”

Számára a háború folyamatos akció és állandó alkalmazkodás volt a változó helyzetekhez, némi improvizációval fűszerezve. Ehhez kiváló szervezőmunkára, az egységek közötti koordinációra és a fegyelem megszilárdítására volt szükség, valamint arra, hogy a terep és a szemben álló erők felmérésével aprólékosan felkészüljön a csatákra, a hadjáratokra.

HVG: Miben újította meg Napóleon a hadművészetet?