Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Évente kétmillió vásárló tér be az áruházba, amely Michigan állam egyik fő kulturális látványossága lett.
Ki akarna júliusban csillagszórót vagy karácsonyfacsúcsdíszt venni, és miért lenne valakinek szüksége márciusban Mikulás-jelmezre, netán betlehembe való életnagyságú Szent József-szoborra?
Józan ésszel aligha lehet feltételezni, hogy szezonon kívül ilyesmit keresnének a vásárlók, de úgy tűnik, van létjogosultsága az egész éves ünnepikellék-biznisznek. Legalábbis ezt bizonyítja a világ – saját állítása szerint – legnagyobb karácsonyidísz-áruházának immár több mint hét évtizedes története.
Az amerikai Michigan állam egyik kisvárosa, az alig ötezer lelkes Frankenmuth határában álló bolt alapjait Wally Bronner fektette le az 1950-es évek legelején.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.