Iskolák tucatjait zárná be a kormány az önkormányzati választások után

Iskolabezárásokra készül az Orbán-kormány, de a kis létszámú, jellemzően leszakadó térségekben található intézményekre csak az önkormányzati választás után kerülne lakat.

Iskolák tucatjait zárná be a kormány az önkormányzati választások után

Elérkezettnek látja az időt az Orbán-kormány arra, hogy kimondja a kistelepülési „miniiskolák” halálos ítéletét, de politikai okokból a júniusi önkormányzati választásokat még megvárja ezzel. A hvg360 az oktatásügyre rálátó kormányzati forrásból megtudta: ez a tervezett lépés országszerte több tucat kis tanulói létszámú intézmény megszüntetését jelenti még ebben az évben.

Az iskolabezárási hullám – mint annak időzítéséből is látszik – hangsúlyosan politikai kérdés, főképp úgy, hogy az Orbán-kormány gyakran mutogat rossz példaként az „iskolabezáró” baloldali kormányokra. Az is tény viszont, hogy 2015 óta többször és változatos formákban felmerült már az Orbán-kormányokban is a kisiskolák vagy éppen a kis létszámú felső tagozatok összevonása.

A struktúraátalakítás” szebb, mint a bezárás

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.