Az első előválasztás megerősítette, hogy a Trump-Biden visszavágó felé halad Amerika

Sokadszor írt történelmet Donald Trump, és ezúttal nem az ellene tett alkotmányos és bűnügyi vádemelésekkel, polgári keresetekkel. Hivatalban nem lévő, és ezért versenyre kényszerülő republikánus még soha nem nyerte meg az elnökjelölt-választási maraton első két állomását, az iowai pártszavazást és a New Hampshire-i előválasztást. 2016-ban, a népes mezőnyben Ted Cruz texasi szenátor győzött Iowában, ám Trump New Hampshire-t már behúzta, és ott vett olyan lendületet, ami egészen az elnökjelöltség megszerzéséig, majd a Fehér Házig röpítette.

A politológusok és a kampánystratégák azt hangsúlyozzák, hogy míg maga az elnökválasztás számos tényezőn múlik, az esélyek szoros verseny esetén váltakoznak, mindig lehet sorsfordító meglepetés, és végül akár az futhat be, akire a finis előtt nem számítottak – ennek az elszenvedője legutóbb éppen a demokrata Hillary Clinton volt Trumppal szemben 2016-ban –, az elnökjelöltség megszerzése a lendület megszerzéséről és megtartásáról szól.

Egyik nagy pártnak sem érdeke a folyamat elhúzása, mert az elfecsérli az emberi és anyagi erőforrásokat, és muníciót ad, támadási felületet nyit a másik számára. Az újra induló elnöknek a hivatalából adó tehetetlenségi erő garantálja a lendületet – sem a republikánusoknál, sem a demokratáknál nem szokott lenni komoly rivális a Fehér Ház ura ellen –, a versengőknek pedig meg kell szerezni.

Az előválasztási folyamat 1984-ig elnyújtott volt, akkor kezdték a naptárban az egyes államok – a pártokkal együttműködve – minél előbbi szuperkeddekre vinni a saját voksolásukat. A verseny koncentrálásával az államoknak figyelem és elköltött kampánypénz jutott, a demokraták és a republikánusok pedig hamarabb megtalálták a jelöltjüket, aki mögött felsorakozhattak, és beindulhatott a pártgépezet.