Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
"Hallott-e arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének?"
Semleges kérdésnek tűnik, amivel egy fideszközelinek tartott közvéleménykutató próbálta szondázni a néphangulatot a Novák-botrány közepén, pedig ha egy kicsit belegondolunk, dermesztő, mire mutatott ez rá tűpontosan.
Lemondott Novák Katalin
Bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem áll ki mellette.
A Fideszt nem lehet úgy elemezni, hogy ne hangozzék el, hogy professzionális a működésük, folyamatosan mérik, mi hoz nekik szavazatokat, mivel járnak hatalmi szempontból jól, és mivel rosszul. Azt azonban eddig nem láttuk, hogy hol az a határ, van-e olyan határ, amelyet átlépve már nincs kérdés, mérés nélkül is döntést kell hozni. Eddig nem jött szembe ennyire súlyos ügy. Plágium egy olimpiai bajnok amúgy is vitrinbe való TF-es diplomájában? Ugyan. "Jachtozás"? Hát, csúnya történet, de magánügy.
És az a helyzet, hogy a jelek szerint egy pedofilügy eltussolása sem ilyen határ.